Quantcast
Channel: Lakberendezés » cserjék
Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Álmodjunk tavaszt az otthonunkba

0
0

 

A téli virágoztatásra legalkalmasabbak a hajtásokból lett vesszők, az ezeket hordozó két-három éves gallyak és a még idősebb ágak közül mindazok, melyek jól fejlett virágrügyekkel berakottak.

 

Fűzbarka hajtatott vesszői

 

 

Tél végén szívderítő és reménykeltő látvány a vázában előhajtatott gyümölcsfaágak, vagy a különféle cserjék vesszői a színes, apró kis virágjaikkal. A korai metszésből, ritkításból visszamaradt ágakkal és vesszőkkel könnyen tavaszt varázsolhatunk az elhúzódó télbe. Vannak bizonyos növények, melyeket kis ügyességgel, megelőzve tavaszi nyílásuk idejét a természetben, már most is korai virágzásra bírhatunk.

 

 

 

Madárbirs hajtatott ágai

 

 

Íme néhány ötlet gyümölcsfák, cserjék metszett vesszőinek hajtatására és hagymás növények cserépben való korai virágoztatására.

 

 

Babarózsa hajtatott vesszői 

 

• A hajtatásra szánt vesszőket soha ne vigyük azonnal fűtött szobába, először hűvös helyen, akár ablak közben tartsuk legalább 24 órát.

• Az így akklimatizált vesszőket 8-10 óra hosszára áztassuk 30-32 C° vízben, majd a metsz lapok frissítő visszavágása után helyezzük a vázába.

• A vázába helyezett vesszőkön, kevés konyhasó hozzáadásával naponta cseréljük a vizet. Így a vesszőinket 1-2 hét alatt virágzásra bírhatjuk.

• A legdekoratívabb virágos vesszők a jázmin, az aranyvessző, a mogyoró és a japánbirs.

 

 

Jázminbokor hajtatott vesszői

 

• Jácint és nárcisz hajtatáshoz csakis e célra előkészített, hő kezelt, legalább 19 cm körkerületű hagymákat vásároljunk, lehetőleg szakboltokban.

• Az elővirágoztatott hagymák szobában csak egy alkalommal hajtathatók, és ezután már csak a kertbe lehet őket kiültetni, ahol majd évről évre tovább díszelegnek.

• A lakásban korai virágzásra kényszerített hagymás növények fényszegény időszakban hajlamosak a megnyúlásra, ezért vásárláskor erre a célra feltétlen a rövid szárú fajtákat válasszuk!

 

 

 Aranyeső hajtatott ágai

 

 

A téli virágoztatásra legalkalmasabbak a hajtásokból lett vesszők, az ezeket hordozó két-három éves gallyak és a még idősebb ágak közül mindazok, melyek jól fejlett virágrügyekkel berakottak.

 

 

 

 


Viewing all articles
Browse latest Browse all 2

Latest Images